Bölcsődék és óvodák nyári nyitva-és zárva tartásának időpontjai

Bölcsődék és óvodák nyári nyitva-és zárva tartásának időpontjai

Dunakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbiak szerint döntött a bölcsődék nyári zárva tartását illetően:

Bölcsődék és óvodák nyári nyitva-és zárva tartásának időpontjai

Bölcsődék és óvodák nyári nyitva-és zárva tartásának időpontjai

Dunakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbiak szerint döntött a bölcsődék nyári zárva tartását illetően:

  • Kincsem utcai Bölcsőde és Fóti úti Bölcsőde:

2018. július 2-től július 27-ig zárva
nyitás: 2018. július 30.

  • Garas utcai Bölcsőde:

2018. július 30-tól augusztus 24-ig zárva
nyitás: 2018. augusztus 27.

A zárva tartó bölcsődék részéről ellátást igénylő kisgyermekek fogadását előzetes egyeztetés alapján a nyitva tartó bölcsődék közösen és kölcsönösen biztosítják. A Garas utcai Bölcsőde, mint legnagyobb intézmény fogadni tudja a két kisebb bölcsődéből az igénylő gyerekeket, a két kisebb bölcsőde pedig az együttes nyitva tartás idején fogadni tudja a Garas utcai Bölcsődéből érkező gyerekeket.

A magas óvodai létszámokra, a nyári óvodai ellátás igényének jelentős mértékű növekedésére való tekintettel június utolsó teljes hetéig minden óvoda nyitva tartásáról döntött a képviselő-testület. Ezt követően felváltva 4-4 hétig tartanak zárva, kivéve a DÓHSZK János utcai, valamint Posta utcai tagóvodáját, amelyek a célszerű intézményi kihasználtság érdekében 8-8 hétig tartanának zárva. Az ügyeleti ellátást az óvodák kölcsönösen biztosítják úgy, hogy a nagyobb csoportszámú óvodák közül egy időben egyszerre három tart nyitva. A fentiek figyelembevételével, a DÓHSZK igazgatójával, valamint óvodai szakmai igazgatójával történt egyeztetés alapján a nyári karbantartási, felújítási és nagytakarítási szünet az alábbiak szerint alakul:

 

Óvoda neve

Zárva tartása

Ellátást biztosítja

Eszterlánc Óvoda

2018.07.02-07.27.

Alagi Tagóvoda

Alagi Tagóvoda

2018.07.30-08.24.

Eszterlánc Tagóvoda

János utcai Tagóvoda

2018.07.02-07.27.

2018.07.30-08.24.

Piros Tagóvoda

Játszóház Tagóvoda (ügyelet)

Posta utcai Tagóvoda

2018.07.02-07.27.

2018.07.30-08.24.

Alagi Tagóvoda

Eszterlánc Óvoda(ügyelet)

Gyöngyharmat Tagóvoda

2018.07.30-08.24.

Játszóház Tagóvoda

Meseház Tagóvoda

2018.07.02-07.27.

Piros Tagóvoda

Piros Tagóvoda

2018.07.30-08.24.

Meseház Tagóvoda

Játszóház Tagóvoda

2018.07.02-07.27.

Gyöngyharmat Tagóvoda

Forrás: dunakeszi.hu

További hírek ebből a kategóriából