Most hétvégén Szent Mihály-napok a Főtéren

Most hétvégén Szent Mihály-napok a Főtéren

„Itt van az ősz, itt van újra …” ami egyet jelent Szent Mihály havával és városi búcsúnkkal.

Most hétvégén Szent Mihály-napok a Főtéren
 

Dunakeszi város védőszentje, a Szent Mihály tiszteletére rendezett búcsú idén szeptember 29-30-án kerül megrendezésre a IV. Béla király téren.

Igazi népi hangulat lengi be városunk főterét szeptember utolsó hétvégéjén. Szórakoztató színpadi programjaink mellett a hagyományokhoz híven kézműves vásár, népi játszótér és vidámpark is várja a rendezvényre látogatókat. A kézműves vásáron ki-ki kedvére válogathat az árusok portékái közül, a vásárfiát pedig finom falatok és mennyei italok társaságában élvezheti a nagyközönség.

A hagyományok sátrában érdekes helyi népszokásokkal ismerkedhetünk meg, ahol kicsit visszatérhetünk az időben átélve a régi kor varázsát. A Helytörténeti Gyűjtemény átadójára vasárnap 11 órakor kerül sor, ahol még több hagyományőrző ereklyével és városi történettel ismerkedhetünk meg, a kisebbeket pedig itt is kézműves foglalkozás és játék várja.

A Hagyományok Sátra és a Révész István Helytörténeti Gyűjtemény programjai szombaton 12-18 óra, vasárnap 13-18 óra között látogathatók.

Találkozzunk szeptember végén és ünnepeljük együtt Szent Mihály havát!

Forrás: dunakeszi.hu

Térkép

További programok ebből a kategóriából